Vető Balázs

véleménykutató

Vető Balázs 1980. július 14-én született Kaposváron. Középiskolai tanulmányait a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola egészségügyi szakán végezte. Az érettségi után, 1998-tól a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának szociológia szakán tanult tovább, politológiai tanulmányait 2000-ben ugyanitt kezdte meg. Tanulmányai alatt több egyetemi kutatásban is részt vett, a 2003-as OTDK Konferencián második helyezést ért el a magyar sajtó politikai megosztottságát vizsgáló dolgozatával.

Az egyetem befejezése óta meghívott előadóként folyamatosan tanít a pécsi politológia tanszéken. Alapító tagja a Pólusok Társadalomtudományi Egyesületnek. Az egyesület égisze alatt számos – főleg a lokális politikai viselkedéssel, illetve a civil szervezetek helyzetével kapcsolatos – tudományos kutatásban vett részt 2004. januárjában a Miniszterelnöki Hivatal Kutatási Főosztályán kapott kutatói állást. Kutatóként részt vett a 2006-os országgyűlési és önkormányzati kampányban is. 2007. elejétől politikai elemzőként dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban.

Önéletrajz pdf-ben